Azon a településen, ahol a gyermekkoromat töltöttem, csak katolikus templom volt, és húsvét szombatján nagy körmeneteket tartottak. Elől vitték a keresztet, rajta a töviskoronás, szenvedő Krisztussal. Édesanyámat kérdezgettem, mit jelent a kereszten az a kis tábla, melyen csak annyi áll: INRI. „Ez Jézus, a zsidók királya” – hangzott a felelet. „Csak az övék, a miénk nem lehet?” – folytattam a kérdezősködést. „Egyébként is, ha Jézus feltámadt a halálból, miért van a kereszten?!”

Ezt az emlékemet most az elevenítette fel, hogy hírt kaptam akkori kedves tanár nénim haláláról, aki nagyon vallásos katolikus volt; hálás voltam neki szeretetéért, mellyel gyermekkorom nehéz időszakában mellém állt, ezért haláláig kapcsolatban maradtam vele. Időközben az Úr Jézus követője lettem, és nagyon szerettem volna, ha a Jó Isten és Szűz Mária helyett Megváltó Urunk került volna nála az első helyre, de évtizedek sem voltak ehhez elegendők. Bizonyságot tettem neki arról, hogyan szólított meg engem személyesen az Úr, és hogyan láttatta meg velem egész bűnös, elveszett életemet, s megajándékozott kegyelmével, az új élet örömével. Találkozásaink alkalmával beszámoltam hívő életem tapasztalatairól, a legkülönbözőbb módon próbálkoztam, de sajnos, neki továbbra is a Szűzanya maradt a legfontosabb.

Sok hasonló esettel találkozom: a Gondviselő Jó Isten, aki megsegít, a legtöbb ember életében főszerepet játszik, de a Megváltó Krisztushoz nem jutnak el. Vajon miért? A húsvéti történetet tanulmányozva már felfigyeltem arra, hogy az emberek nagy része nem szereti a gyengeséget, csak az erő, a hatalom imponál nekik. Amikor a Duna TV-ben filmet készítettem Munkácsy Mihály: Krisztus trilógiájáról, a kamera által közel hozott arcokon annyi gyűlölet, kárörvendés, gúny látszott, hogy nem hívő kollégáim is megdöbbentek. „És ezek az emberek virágvasárnap királyként hozsannázták Jézust, – magyaráztam – és követték mindenhová. Közülük sokakat meggyógyított, tanúi voltak csodáinak, most pedig rázzák az öklüket.” „A tömeg ilyen, – legyintett a kollégám – már a régi rómaiak is megmondták: jaj a legyőzötteknek!”

Igen, még azok a tanítványok is azt gondolták, hogy mindennek vége, akik három évig Jézussal éltek, s akiknek mindent előre megmondott Mesterük. Ám a Golgotát nem tudták feldolgozni; szanaszét futottak. Tudjuk, hogy a keresztnél egyedül János volt ott közülük, Jézus anyja és néhány asszony. Sokáig nem tudatosodott bennem, miért nem fogadta el a rettenetes szenvedések ellen felkínált mirhás bort Jézus, ami enyhíthette volna fájdalmát. Jézus nem tompán, érzéketlenül, hanem teljes öntudattal akarta hordozni az Atya bűn elleni haragját! Emberi ésszel fel nem fogható, micsoda lelki gyötrelem lehetett az egész emberiség bűnéért szenvednie, és ehhez még képzeljük hozzá fizikai szenvedését is!

Két rablógyilkossal együtt feszítették keresztre, még ők is gyalázták, aztán egyszer csak az egyiknek megnyílik a szeme, meglátja vétkeit, és őszinte bűnbánatra jut. Utolsó pillanatban kegyelmet kap Jézus érdeméért. Ez példa arra, hogy senkiről sem szabad lemondanunk, még ha emberileg teljesen reménytelennek is tűnik a megtérése!

Van egy nagyon kedves, régi munkatársam, aki rákbetegsége miatt rettenetes szenvedéseken megy keresztül. Mindenki szereti, mert igazi „jó ember”, aki minden áldozatra kész a családjáért, barátaiért, egész élete a segítségnyújtás, önfeláldozás jegyében telt. Hosszú évek óta imádkozom a megtéréséért, különösen azóta, amióta halálos beteg, de Jézus személye változatlanul kimarad az életéből. Most, hogy emberileg nézve az utolsó életszakaszba került, nagyon kértem az Urat, adjon alkalmat arra, hogy Jézusról, az üdvösségről beszélhessek neki. Ott ültem az ágyánál, amikor a kemoterápiát kapta, és lestem a pillanatot, de ő folyamatosan arról beszélt, mi mindent tesz annak érdekében, hogy meggyógyuljon. Mielőtt kiléptünk volna a kórteremből, felém fordult: „ne hagyd itt a könyvedet”. A polcon egy Gedeon Biblia volt, tetején igés kártyával. „Nézd, – fordultam hozzá – ezt az Úr Isten személyesen neked üzeni” – és felolvastam az Igét. Ezután elmeséltem, kik is a gedeoniták, és néhány sort felolvastam bizonyságtételükből. Annyira meglepődhetett, hogy szó nélkül végig hallgatott. Csak remélni merem, hogy Isten Igéje nem tér vissza üresen!

Tudom, hogy Isten szuverén Úr, aki azt mondja: „könyörülök, akin könyörülök”, nekünk mégis azt parancsolja: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet...” (Mt 28:19)

Ha azon a kétezer évvel ezelőtti nagypénteken kegyelmet kaphatott egy rablógyilkos és egy pogány katona, s a feltámadott Krisztust elsőként az a Mária Magdolna láthatta meg, akiből hét ördögöt űzött ki Jézus, és ezért mélységesen szerette Őt, akkor nekünk valóban az az életcélunk, hogy terjesszük az ÖRÖMHÍRT: Jézus nem maradt a kereszten, hanem feltámadt, és általa bűnbocsánatunk, örök életünk van!

Zika Klára

 

Kapcsolatfelvételi űrlap

Elérhető ide kattinva

Heti üzenet

Kincsesláda

Híreink