Miután két esetben hallottam a Lelki posta közvetítésében olyan bizonyságtételt, amely a Szovjetunióba kijuttatott Szentírás történetéről szólt, nekem is van egy történetem erről.

Egyszer egy utat a Szovjetunióba a BKV autóbusz üzemágnál lévő Magyar Szovjet Baráti Társaság szervezett repülővel 1969 év tavaszán, amelyre férjem öccse is jelentkezett, így hárman jelentkeztünk egy csoportba, de azzal a céllal, hogy orosz nyelvű Bibliát tudjunk kijuttatni egy ottani evangéliumi gyülekezetbe, bár a címet nem ismertük. Férjem öccse azonban rosszul lett, és a szállodába már megérkezésünkkor orvost kellett hívni, és azonnal kórházba szállították. De javulás reményében halasztást kértünk reggelig. Miután ez nem következett be, a diplomata kórházba szállították és közölték, hogy perforált vakbélgyulladással azonnal meg kell műteni. Magas lázát poharas vákuumos szippantással kezelték. Emiatt a programok helyett az olcsó taxi közlekedéssel látogatni jártunk őt, ahol minden alkalommal fehér ruhát kellett felvennünk; ez kötelező volt. Egyedül a Tretyakov képtárat láttuk a programból. Már hazaindulásra készült a csoport, de férjem minden rizikót vállalva öccse mellett akart visszamaradni. Ekkor egy orosz nő jelent meg, aki szeretett volna találkozni ezzel a csoporttal, mert ő is dolgozott Budapesten az autóbusz üzemágnál, férje pedig A. Gyuri volt. Férjem rögtön jelezte, hogy autóbuszvezetőként a váltótársa volt, nagyon rendes ember. Ezután a megismert Lidának elmondta problémáit, aki felajánlotta a nála való szállási lehetőséget meghalt nagymamája helyére. Szvetlanka nevű kislányával is jól összebarátkozott. A villamos közlekedéshez jegyekkel is ellátta férjemet, és tolmácsként is segített. A Magyar követségen pedig igazolást kapott, sőt költőpénzt is. Én közben a csoporttal hazajöttem, bár nehéz volt közölni öcsém feleségével a történteket, mert harmadik gyermekük szülése előtt volt éppen.

Ezután volt ideje a férjemnek felkutatni a keresett evangéliumi gyülekezetet; sikerült is egy ortodox pap segítségével megtudni, hogy a villamosról hol kell leszállnia, ott pedig kifigyelt egy bizalommal megszólítható nőt, aki örömmel mondta, hogy ő is odamegy. Bejutott a gyülekezeti vezetőkhöz, és megkérdezte nyelvtudás nélkül összerakott szavaival, hogy van-e Bibliájuk a gyülekezetben. „Külön-külön nincs, de mindenki a kirakott nagy Bibliából jegyzetel” – volt a válasz. Ekkor férjem elővette az orosz nyelvű Bibliát, és átadta nekik. Kör alakban letérdeltek, és a középre helyezett Bibliáért hálát adtak. A Magyar követségi igazolás alapján értesültek férjem kórházba került öccsének súlyos állapotáról, és név szerint imádkoztak érte. Egy hónapi kint maradási ideje alatt férjem többször is részt vett a gyülekezeti alkalmakon. Az is nagy élmény volt számára, hogy a vendégeknek fenntartott helyen biztosítottak helyet számára, mert különben a többi helyen olyan sokan voltak, hogy egymás hegyén-hátán jegyzeteltek. Vasárnap pedig a távolról érkezőket ebéddel kínálták.

Fényképezett Bibliájuk igen vastag volt, és volt egy nagy létszámú énekkaruk is. Egy kórházi látogató is volt a gyülekezetből. A készséges magyar követ pedig segítségére volt, mikor a kórházban tájékozódni kellett férjem öccsének állapota felől, sőt tolmácsként is segített.

Mikor férjem öccse jobban lett, ő is eljutott a gyülekezetbe. Az énekkartól ismerős éneket hallottak: „Most még sötét homályon át látom az Úr ábrázatát, de nemsoká a mennybe fenn szemtől szembe nézhetem…” (Halleluja 143. ének), a másik pedig: „Légy áldott Isten, Fiad úgy szeretett, hogy a fán szenvedett értem, és mennybe ment!” – kezdetű ének volt. Felejthetetlen emlék maradt, és szívig ható élményük volt ez a búcsú pillanat.

Közben férjem a munkahelyemen keresztül telefonon is felhívott és azt is közölte, hogy a könyv már jó helyen van. Kétszeri levélváltásunkat most újra elolvasva felfrissítette átéléseinket, de elköltözése miatt már csak magányosan.

A moszkvai gyülekezet részére 1982-ben férjem készített egy orosz és egy angol nyelvű vésett igés táblát, amelyet az akkori református püspök vitt ki a világvallások képviselőinek konferencián való hivatalos részvétele alkalmából. Énekelve mondhatjuk: „Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van…” Örülök, hogy még leírhattam mindezt 83 évesen.

M. Jánosné, Gödöllő

 

Kapcsolatfelvételi űrlap

Elérhető ide kattinva

Heti üzenet

Kincsesláda

Híreink