Ha kissé megkésve is, de eszembe jutott, hogy az én életemben is volt ilyen testvérré vált barát. Már írtam arról, hogy özvegyen maradtam fiatalon tíz évi házasság után három gyermekkel: két leány és egy fiú. De most arról szeretnék írni, hogy a sok nehézség és fájdalom mennyire összekovácsolta az életünket a sógornőmmel. Ő volt B. Emma. A férjem és az ő férje testvérek voltak, és tíz hónap különbséggel házasodtunk össze. A két testvért együtt érte a baleset motorkerékpárral, és mind a ketten meghaltak. Így nemcsak én maradtam özvegyen, hanem a sógornőm is, akivel egymás mellett laktunk. Ő is három kiskorú lány gyermekkel maradt özvegyen. Sok nehézséggel, bajjal maradtunk itt. De minden nehézségben segített a szeretet, a békesség és az egyetértés, amivel az Úr megajándékozott minket. Minden munkában igyekeztünk egymást segíteni, ahogy csak tudtuk.

Mikor már annyira megnőttek a gyerekek, sikerült mindkettőnknek egy bútorgyárban munkát találni jó távol a lakásunktól, ahova gyalog jártunk minden nap télen és nyáron. Abban az időben még nem létezett szabad szombat, sőt még a vasárnapjaink is csak ritkán voltak szabadok. Ha nem volt munka a gyárban, vittek a kollektív gazdaságba dolgozni a mezőre. De hála az Úrnak, megsegített és megadta, amire szükségünk volt, a mindennapi kenyeret! 1976-96-ig dolgoztunk ezen a helyen, ezután következett a nyugdíjas idő. A gyerekek ez idő alatt elmentek a háztól. A lányok férjhez mentek, a fiam megnősült. De egy sem ment el a faluból. Hála az Úrnak, ott vannak mind családjukkal együtt az imaházban! Mi a sógornőmmel ismét ketten maradtunk szeretetben és békességben testvérként. Mind a ketten tudtunk varrni, és ebben is segítettük egymást. Sokszor hallgattuk együtt a MERA adásait, és örömmel fogadtuk a folyóiratot az alapítványtól. Én már akkor is írtam levelet a testvéreknek, és mindig biztattam Emmát is, hogy írjon. De sajnos ez már nem lehetséges, mert az utóbbi években kezdett betegeskedni, rákos lett. Akkoriban igyekeztem minél több időt vele lenni. Olvastuk az igét, beszélgettünk, imádkoztunk együtt, míg csak lehetett. De ennek is vége lett. 2016. január 26-án csendesen, az Úrral megbékélve hunyt el drága testvérem. Mindenki úgy tudta, hogy testvérek vagyunk, és jól is tudták, mert ez így volt. Nagyon nehéz volt nála nélkül megszokni az életet, de ha az Úr így látta jónak, áldott legyen szent neve! Most már én is minden nap készülök erre az útra. Csak egy vágyam van, hogy legyek készen az Úrral való találkozásra.

A lányaival azóta is jó kapcsolatban vagyok, nagyon szeretjük egymást. Hála az Úrnak, békességes és szeretetkapcsolatban vannak gyermekeink egymással, amiért nagyon hálás vagyok, és boldogan látom, amikor az imaházban szolgálnak. Az Úr Jézus azt mondta, hogy: "Új parancsolatot adok néktek, hogy szeressétek egymást..." (Jn 13:34) Ez a legtöbb és legboldogítóbb ezen a földön!

Fáj a szívem, amikor látom és hallom, hogy testvérek, rokonok olyan semmiségekért évekig, sőt egy életen keresztül haragot tartanak. Üzenem az ilyeneknek, hogy a harag helyett kérjenek szeretetet az Úrtól, mert Ő megadja, ha erre vágynak. Egy régi szavalat utolsó sora így hangzik: "Mert a szeretet a mennyország, a gyűlölet a pokol."

A szeretet legyen a vezérünk tanácsadónk! Mert Isten a szeretet.

Kérem, bocsássanak meg hibás írásomért, és a hiányos fogalmazásért, hiszen eltelt felettem az idő, ebben a hónapban töltöttem be a 80. életévemet. Hála, hogy még minden nap végzem a munkámat! Dicsőség az Úrnak!

Sok szeretettel:

B. Sára, Kraszna, Románia

Kapcsolatfelvételi űrlap

Elérhető ide kattinva

Heti üzenet

Kincsesláda

Híreink