Amikor Manassé történetéhez érkezünk a Biblia olvasása során, néhány tömör és mély jelentésű mondattal találkozunk: „Tizenkét éves volt Manassé, amikor uralkodni kezdett, és ötvenöt évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Hefcibáh volt. Azt tette, amit rossznak lát az ÚR; olyan utálatos dolgokat, mint azok a népek, amelyeket kiűzött az ÚR Izráel fiai elől.” (2Kir 21:1-2) S ha az ember megpróbálja összegyűjteni magának a szörnyűségeket, melyek Izrael leghosszabban uralkodó királyát jellemezték, hosszú és ijesztő listához jut:

  • újra megépíttette az áldozóhalmokat, amelyeket apja, Ezékiás elpusztított
  • oltárokat állított a Baalnak, és bálványoszlopot készíttetett
  • leborult az ég minden serege előtt és tisztelte azokat
  • oltárokat építtetett az ÚR házában…
  • oltárokat építtetett az ég minden seregének az ÚR háza mindkét udvarában
  • a fiát is elégette áldozatul
  • varázslást és jelmagyarázást űzött
  • halottidézőket és jövendőmondókat tartott
  • azt a bálványszobrot, amelyet készíttetett, a templomban helyezte el
  • Manassé nagyon sok ártatlan vért is ontott, amivel megtöltötte Jeruzsálemet.

Isten kiválasztott népe pedig vak vezető világtalan követői módjára mentek utána engedve a korszellemnek, a ”trendnek”, amit Isten igéje így foglal össze: „De ők nem engedelmeskedtek, mert tévelygésbe vitte őket Manassé, és még gonoszabb dolgokat követtek el, mint azok a népek, amelyeket kipusztított az ÚR Izráel fiai elől.” (2Kir 21:9)

Amikor az ember Sodomára és Gomorára vagy éppen Jerikóra gondol, amely városok addig a gonoszság csúcsát jelentették, nehéz elképzelni, hogy túl lehet ezt szárnyalni. De Isten igéje azt bizonyítja, hogy Isten nevével az ajkán Isten választott népe eljutott ebbe az állapotba. Ennek a következménye volt az a szörnyű ígéret, ami így maradt ránk a 2 Királyok 21. fejezetében: „Eltaszítom örökségem maradékát. Ellenségei kezébe adom; minden ellenségének a prédája és martaléka lesz, mivel azt tették, amit rossznak tartok”… (2Kir 21:14-15)

Amikor ezeket elolvassuk, nem kerülhetjük ki a kérdést: Ezékiás áldott királyként marad meg a bibliaolvasó ember emlékezetében. Mitől lett ilyen a fia? Erre a kérdésre nem lehet csupán egy vállrándítással felelni. Minden bizonnyal ott van az okok között a halálos betegség, s az abból való csodálatos gyógyulás. Az Istentől kapott plusz tizenöt év harmadik évében született Manassé, aki nem véletlenül kapja a nevét. Ott van ebben a szóban az elfelejtés (Manassé jelentése az elfelejtés szó származéka), a megvigasztalódás, hogy pont került a korábbi szenvedésre, és soha nem is kell többé szóba hozni.

De vajon jót tett-e Ezékiásnak a nagy gyógyulás és nagy biztonság? Ezekben az években nem az Isten nevének akar ez a király dicsőséget adni, hanem a maga hírnevét akarja növelni. S ha prófétai szóval intik őt, még arra is képes azt válaszolni: „csak az én időmben legyen béke és biztonság…”

Manassé 12 éves, amikor hozzájut a kormánypálcához. Elkényeztetett, kiszolgált kis princ (herceg, királyfi). Ő már csak a vagyont halmozó, saját dicsőségében fürdő Ezékiást ismeri… Mondhatni logikus következmény: egy lázadó serdülő olyan helyzetben találja magát, amikor minden úgy történhet, ahogy ő akarja. És úgy is történik…

És az Úr nem tett semmit? - kérdezhetjük megütközve. A 2Krón 33. fejezete erre is kitér: „Szólt ugyan az ÚR Manasséhoz és népéhez, de nem figyeltek rá. Ezért az ÚR ellenük hozta az asszír király seregének a vezéreit, akik horgot akasztottak Manasséba, bilincsbe verték, és elvitték Babilonba. Nyomorúságában azonban kérlelte Istenét, az URat, és igen megalázta magát ősei Istene előtt. És miután imádkozott hozzá, megkönyörült rajta, meghallgatta könyörgését, és visszavitte országába, Jeruzsálembe. Így tudta meg Manassé, hogy az ÚR az Isten.” (2Krón 33:10-13)

S vajon ezt a megtérést komolyan kellett venni? A Biblia felsorolja a látható gyümölcsöket, aminek alapján azt látjuk, hogy valóban átformálódott Manassé szíve: „Eltávolította az ÚR házából az idegen isteneket és a bálványokat; továbbá minden oltárt, amelyet az ÚR házának a hegyén és Jeruzsálemben építtetett, kidobatott a városon kívülre. Az ÚR oltárát pedig helyreállította, békeáldozatokat és hálaáldozatokat mutatott be rajta, és megparancsolta Júdának, hogy Izráel Istenét, az URat tisztelje.” (2Krón 33:15-16)

Nekünk, akik ismerjük már az Úr Jézus Krisztust, arra kell gondolnunk: Manassé mintha a tékozló fiú példázatának lenne korai megtestesülése. Nagy varga betű után talált vissza Istenhez. Mint ahogy ma is sokan csak korosodó fejjel ismerik fel Jézus Krisztus életet mentő áldozatát, és nyernek bűnbocsánatot a kereszten kifolyt vér érdeméért.

Élete végén Manassé mégis kapott egy esélyt: Jósiás nevű unokája tőle tanulhatta, mit jelent hinni és ragaszkodni Istenhez. Ez a Jósiás lett Isten népének egyik legnagyobb reformere…

Ám nem mondhatja senki: akkor minden rendben van! A kegyelem ugyan helyreállítja az Istennel való közösséget, ám Manassé sem hozhatta vissza az eltékozolt éveket, s természetesen az elkövetett szörnyűségek hatását is csak mérsékelhette. Nagy figyelmeztetés kell, hogy legyen ő minden „bohém” hajlamú, hívő családból származó egyénre nézve.

Kulcsár Tibor

Heti üzenet

Kincsesláda

Híreink