Nagyon sokféle háborúság vehet és vesz is minket körül. Lelki csatározások, az élettel együtt járó harcok, a megélhetésért folytatott naponkénti küzdelem, az elfogadásáért folytatott harc, a betegségekkel folytatott sokszor gigantikus csata, stb. Miért vannak mindezek? Szükségünk van rájuk?

Ahogy ezen gondolkodtam, eszembe jutott egy régi latin mondás: „Teher alatt nő a pálma.” Igaz ez? A botanikusok szerint igaz! A pálma egyszikű növény, levélzete a törzs csúcsán nő, és tekintélyes tömegével folyamatos vastagodásra készteti a karcsú törzset. Ráadásul a felfelé törekvő szúrós levelek saját súlyuktól lehajlanak, és így tud a középen kihajtó újabb levelek révén tovább terebélyesedni a fa, tehát valóban teher alatt nő, terebélyesedik, vastagodik a pálma, mégpedig a saját levélzetének súlya alatt!

S mi ennek az ismert szállóigének a jelentése? Valami olyasmi, hogyaz ifjakat bátran terheljük nehéz feladatokkal, mert formálódó személyiségük a próbatételektől válik igazán erőssé. Ebben kétségtelenül van igazság, bár a pszichológusok óvatosságra intenek, ugyanis ha túlzott követelményeket támasztunk a gyerekekkel szemben, keménykedésünk néha többet árt, mint használ.

Egy nagyon szép mondatban tanácsolnak minket a szakemberek az arany középút megtalálására, valahogy így hangzik: „A személyiség optimális fejlődéséhez szükséges frusztrációra mindenkinek szüksége van.” Azaz: kellenek a kihívások, kellenek a harcok, a terhek, de csak mértékkel, nehogy beleroppanjunk. S ez igaz felnőttre, gyerekre egyaránt. Tehát a nehézségek, a próbatételek nem minden esetben károsak, csak éppen nem biztos, hogy ez mindjárt elsőre is látszik. A legtöbbször nem is kívánatosak ezek a küzdelmek, de nem biztos, hogy megspórolhatóak.

Egy példával szeretném mindezt szemléltetni, mégpedig a pillangó születésének példájával. Történt egyszer, hogy egy könyörületes személy látva, hogyan küszködik egy pillangó, hogy kiszabadítsa magát a bábból, segíteni akart neki. Nagyon gyengéden kitágította a szálakat, kialakítva egy kijáratot. A pillangó kiszabadult, kibújt a bábból, bizonytalanul bukdácsolt, de nem tudott repülni, ugyanis valamit ez a „könyörületes személy” nem tudott. Ez pedig az volt, hogy csak a megszületés, kibújás küszködésén keresztül tudnak annyira megerősödni a pillangó szárnyai, hogy repülni lehessen velük. Mindennek eredményeként a megkímélt pillangó megrövidített életét a földön töltötte, sose ismerte meg a szabadságot, egyetlen métert sem repült, tehát sose élt igazán.

A pillangók bábból való kiszabadulásának folyamatáról a legtöbben hallottunk már, sőt talán a televízió jóvoltából akár még filmen is végignéztük ezt a gigantikus küzdelmet, de arról talán kevesebbet tudunk, hiszen most kezdünk igazán ráébredni, hogy valami hasonló folyamat játszódik le az ember születésének esetében is. Régebben alig-alig fordult elő, hogy ne természetes úton érkezzenek a babák, végigkínlódva ők is meg édesanyjuk is a vajúdás, a születés folyamatát. Ám napjainkban mindez változó félben van olyannyira, hogy hazánkban, - hasonlóan a nyugati fejlett országokhoz -, minden harmadik baba (nem tévedés!) császármetszéssel érkezik erre a világra. Vannak orvosilag indokolt esetek, de vannak kényelmi szempontok is az orvos, a munkahely, a család részéről: tervezhető; gyors lefolyású, - maximum fél óra -; kíméletes, hiszen nincs fájdalom, hosszú órákig való vajúdás, - legalábbis a császármetszés alatt nincs; nem várható előre nem látható komplikáció vagy szövődmény; ráadásul a császáros babák feje gömbölyűbb, szebb, hiszen nem kínlódtak -, és még egyéb érvek is szólnak mellette. Ám még mielőtt valaki azt gondolná, hogy elkezdtem a császármetszés mellett kampányolni, szeretném leszögezni, hogy szó sincs róla, hiszen vannak hátulütői is ennek az egyre népszerűbb szülési módnak, melyekről pontosan tudunk. Hogy melyek ezek?

  • Először is a császáros babáknál gyakoribbak a szopási nehézségek, a légzésproblémák és az aluszékonyság is, s mindez annak köszönhető, hogy ezek a babák nem élték át a szülés közben a szülőcsatornában keletkező hatalmas nyomást és az ezzel járó nagy mennyiségű stressz hormon felszabadulását.
  • Aztán a császáros babákkal szemben a természetes úton született babák bélflórája egészségesebb, kisebb eséllyel lesznek asztmásak, allergiások, 1-es típusú cukorbetegek, illetve elhízottak. Azaz összességében jó pár betegséggel szemben védettebbek a természetes úton született babák, mint azok, akiket műtéti segítséggel hoztak a világra.

Aki egy kicsit is nyitott szemmel jár, annak nem kell bizonygatni, hogy rengeteg betegséggel küszködő gyerek van mostanság. Megdöbbentő, de lehet, hogy mi okozzuk nekik szenvedésüket, mégpedig azzal, hogy meg akarjuk kímélni őket is meg magunkat is attól, amit Isten megmondott még ott az édenkertben a bűneset után: „Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked, mégis vágyakozol férjed után.” (1 Mózes 3:16)

Egy megszívlelendő írást találtam az interneten, ennek ismertetésével fejezem be a kérdés boncolgatását. Így hangzik:

Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a büszkeséget nem veszi el, nekem kell feladnom azt.
Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás mellékterméke, nem kapni, megszerezni kell.
Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, csak áldását adhatja - a boldogság rajtam múlik.
Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalomtól, de Ő azt mondta: nem.
A szenvedés eltávolít a világ dolgaitól és közelebb visz Hozzá.
Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlődést, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom, de hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.
Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretni úgy, ahogyan Ő szeret engem.
Erre azt felelte: látom már kezded érteni.
Kértem erőt...
És Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.
Kértem bölcsességet...
És Isten adott problémákat, hogy megoldjam azokat.
Kértem bátorságot...
És Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem azokat.
Kértem, adjon szeretetet...
És Isten adott gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk.
Kértem kegyelmet...
És Isten adott lehetőségeket.
Semmit sem kaptam, amit akartam, és mégis megkaptam mindent, amire szükségem volt.

Kulcsár Anikó

 

 

Heti üzenet

Só és lámpás

Lépésről lépésre

Kincsesláda

Híreink