A világteremtő Isten első alkotása a világosság. A készülő mű első feltétele a jó megvilágítás. A földi alkotók műtermeinél is szükségesek a nagy ablakok, a kellő világosság. Fény nélkül nincs teremtés. Csak a fény oldja ki az alkotás sötétben egymásba mosódó kontúrjait (körvonalait).

Az ótestamentumi kijelentés  legnagyobb ígérete: „A nép, amely sötétségben jár, lát nagy világosságot!” (Ézs 9:2), Jézus Krisztusban teljesedett be, Ő a világ világossága. Fényforrás az új teremtéshez. A mennyei világosság áldásaihoz tartozik az is, hogy a sötétben észrevétlenül lapuló bűn (szenny, piszok) napfényre jön, lelepleződik. Éppen ezért olykor megkísérti a gondo­lat még a hívőket is: maradjunk homályban, így legalább tisztá­nak képzelhetjük magunkat.

Legyen világosság bennünk! Ha egyéni életünkben világosság támad, helyes önismeretre jutunk. Az önmegfigyelés a legbizonyta­lanabb kísérleti mód, mivel az ember önmagával szemben lehet a legelfogultabb. Önmagunkkal kapcsolatban kísért leginkább az, hogy ne azt lássuk, ami van, hanem azt, amit szeretnénk látni. Felül­ről való világosság szükséges ahhoz, hogy úgy lássuk magunkat, amint vagyunk. Ez az alapja az új teremtésnek. Számolás közben is el lehet rontani egy matematikai műveletet, de ha már a kiin­dulási alap helytelen, az adatok nem valósak, akkor egészen biztos a rossz végeredmény. Engedjük betörni az isteni fényt életünkbe, hogy a bűnfelismerésen át helyes önismeretre, a bűnbánat által pedig bűnbocsánatra jussunk! Ne hunyjunk szemet bűneink felett még olyan alapon sem, hogy tegnap világosságban jártam, ma már elbotorkálok anélkül is. Éveken át jó hívő voltam (talán mindenkinél különb), most én is megengedhetek magamnak egy kis "homályt". Hallottam valakiről, akinek nagy kísértése volt az ital. Ha egyszer sikerült úgy elhaladnia a kocsma előtt, hogy nem ment be, másodszor „ennek örömére” bement és leitta magát. Nem fordul elő néha velünk is hasonló? Egyszer sikerült alázatosnak maradni, másodszor már büszke lehetek „alázatosságomra”. A tegnapi világosság nem elegendő mai feladataink elvégzéséhez!

Nem nélkülözhető a világosság a gyülekezet áldásos tevékeny­ségénél sem. A világosság fiainak nem lehetnek rejtegetnivalóik. Ne féljünk a világosságtól a gyülekezetben sem! Lehet, hogy régóta romló és fertőző dolgokra mutat rá, de ha a felis­merést a „nagytakarítás” követi, van remény arra, hogy meggyó­gyuljon a gyülekezeti élet. Nemcsak az Úr Jézussal kapcsolatos eseményekre és az első keresztyénekre, hanem ránk nézve is igaz, amit Pál apostol Agrippa király előtt mondott: „nem valami zugban történt dolgok ezek”. (Csel 26:26) Nem a sötétség leple alatt, hanem a nyilvánosság előtt, vállalva annak minden következményét.

A gyülekezetnek nem kisebb a feladata, minthogy „a világ világos­sága” (Mt 5:14) legyen! Amiképpen felragyogott „Isten dicsőségé­nek ismerete Krisztus arcán” (2Kor 4:6), azonképpen kell a mi arcunkon, a gyülekezet arculatán is felragyognia az Isten dicsősége ismeretének!

A mindenható Isten bölcsen úgy rendelte, hogy a fizikai világosság forrása egyben energiaforrás is legyen. Növénynek, állatnak, embernek szüksége van a Nap energiájára. Sötétben csak a gombák tenyésznek. A lelki élet sincs az örök Nap áldó sugárzása nélkül. Legyen világosság!

id. Nemeshegyi Zoltán

 

Heti üzenet

Kincsesláda

Híreink